Belépés
Erasmus+ 2017. |
Írta: Administrator |
2017. október 05. csütörtök, 07:17 |
Nagy lehetőség – megmérettetés – a sajátos nevelési igényű tanulók szakmai gyakorlata Spanyolországban! 2017 szeptember 30 és október 21 között az Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 3 kerti munkás tanulója Spanyolországban, Motril városban szakmai gyakorlaton vehetett részt. A projekt az Európai Unió Erasmus+ Programjának keretében, az Empíria Nonprofit Kft nyertes pályázatának köszönhetően valósulhatott meg. Iskolánkon kívül a nyíregyházi Göllesz Viktor Speciális Szakiskola 2 tanulója, és a székesfehérvári EGYMI 3 tanulója vehetett részt kertészeti gyakorlaton, a nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskolából pedig 2 diáklány a szociális gondozás területén végezte szakmai gyakorlatát. A fogadó szervezet a helyi Aprosmo alapítvány, melynek a kertészetében és a kertészeti árudájában dolgoztak tanulóink. A munkahelyekről kiváló minőségű növények kerülnek a helyi és távolabbi piacra. A vezetők és a dolgozók, nagyon segítőkészek voltak, így diákjaink könnyen beilleszkedtek az ottani környezetbe. A feladataikat nagy igyekezettel pontosan, precízen az ottani elvárásoknak megfelelően végezték. Bebizonyították, hogy könnyen alkalmazkodnak a megszokottól eltérő feladatokhoz és körülményekhez. A gyakorlat során új szakmai ismeretekre tettek szert tanulóink, megismerkedtek a valódi munkahelyi környezet által elvárt szabályokkal, az alkalmazkodás mindennapi problémáival. A gyerekek a megszerzett tapasztalatokról és a rengeteg élményről sokat mesélnek társaiknak, akik számára motiváló tényező lehet a jövőre nézve. A külföldön töltött gyakorlatról a fogadó intézmény tanúsítványt állít ki, melyet a tanulók a későbbiek során vehetnek át. Jakab Sándorné
|
Módosítás dátuma: 2017. november 21. kedd, 11:53 |